A fülzúgás gyógyszeres kezelése

A fülzúgás jelenlegi gyógyszeres kezelése nem jelent végleges eredményt

Őszintén be kell vallani, hogy mind a mai napig nem fedezték fel a fülzúgás tisztán gyógyszerekkel történő kezelésének módját (vagyis a hagyományos gyógyszeres eljárást), pedig emberek milliói vannak a világon, akik napról napra, éjről éjre, hónapról hónapra, évről évre a fülükben szóló rejtélyes fantomhangok hallgatásának agóniájába esve léteznek, az enyhülés lehetőségét illetően teljesen kilátástalan helyzetben. A hangok a folyamatos könnyű csengetéstől kezdve rezonálnak fülükben egészen a sistergésig vagy susogásig, ami szinte az őrületbe kergeti az embert. A gyógyászatnak az ezen szörnyű helyzetben megfelelő, legjobb gyógyszer létrehozásával szembeni apátiájának indokai talán illetlenül hangzanak, de ez az igazság. Úgy tűnik, hogy sem az orvosok közösségét, sem a gyógyszeripari óriásokat, akik mindig óriási hasznot hozó, új gyógyszerek feltalálásával vannak elfoglalva, nem hozza kellően izgalomba a gondolat, hogy a fülzúgással kínlódjanak, mivel az nem életveszélyes állapot. Más szóval a hagyományos gyógyászat állapota a fülzúgást illetően siralmas.

Létezik ugyan néhány vény nélkül kapható gyógyszer. Ezek azonban többnyire csak antiallergének vagy antidepresszánsok, amelyeknek az esetleges nemkívánatos mellékhatása gyakran veszélyesebb, mint maga a fülzúgás, ezért jobb ezeket elkerülni.

A fülzúgás gyógyítását elősegítő gyógyszerek

Amikor a fülzúgás stresszkeltő hangjai túllépik a tolerancia határait, a szenvedők némelyike a rövid ideig tartó, infúzió formájában történő gyógymódhoz folyamodnak, mely során az aneszteziológiai készítmény enyhébb formáját juttatják be a szervezetbe injekció útján. Lidokain infúzió néven ismertek, ami néhány perctől néhány óráig (maximum) tartó enyhülést hozhat, a páciens állapotától függően. Azonban a fülzúgásnak ez a nagyon drága, ám rövid ideig tartó enyhülése nem terjeszthető ki a fülzúgás minden esetére. Nem alkalmas azon páciensek esetében, akik külső okok miatt szenvednek, mint például a középfülben levő tumor. Ugyancsak használhatatlan azok esetében, akiknél nincsenek meg a szükséges diszpozíciós feltételek (pl. veleszületett betegségek miatt), és számukra nem engedélyezett a lidokain infúzió, továbbá azok esetében sem, akiknek szívpanaszai vannak.

A fülzúgás gyógyszeres kezelése magában foglalhatja az oszteopátiás kezeléseket és a kiropraktikus manipulációkat is, amikor a hátgerinc rendellenességeit az izomzat és az inak mélymasszázsával kezelik. Mivel a rossz helyzetben levő hátgerinc vagy annak izomzata ritkán ugyan, de mégis lökést adhat a fülzúgás kiváltásához, ezért a gerinc megfelelő állapotba hozása gyakran javít a dolgon.

Az akupunktúra ugyan – a kelet-ázsiai országok kivételével – nem tartozik kifejezetten a fülzúgás gyógyítására alkalmazott gyógymódok közé, mégis úgy tűnik, hogy hatékony lehet a fülzúgástól szenvedő páciensek gyógyításában. Leírták, hogy Kínában kedvező eredményeket értek el néhány, a test különböző részeibe szúrt tűvel. Ez azonban olyan ország, ahol a sebészek szívműtétet végeznek, miközben a páciens a gondjairól beszél. Nem menne tehát csodaszámba, ha a fülzúgás okozta gondok megoldódnának, amennyiben ezeket a technikákat Nyugaton is alkalmaznák.

A fülzúgás gyógymódja, amely valóban eredményes

Ha fontolóra vesszük a jelenlegi állapotot, a holisztikus gyógyászati eljárás jelentheti az egyetlen választ a fülzúgás permanens gyógyítására. Tény, hogy ez megkívánja a szigorúbb életmód betartását, ami magában foglalja a jógagyakorlatokat, a hús és húskészítmények elhagyását, az alkoholt illetően a teljes absztinenciát, a dohányzásról való lemondást, valamint a gyümölcsök, zöldségfélék és az organikus ételek fogyasztásának támogatását. Ha a test teljesen ráhangolódik erre az útra, képes lesz felvenni a harcot a fülzúgás alábbiakban leírt, fő okaival szemben.

  • Az arcüreggyulladáshoz kapcsolódó tényező
  • A stresszhez és szorongáshoz kapcsolódó tényező
  • A középfülben levő idegekhez kapcsolódó tényező

A fülzúgás holisztikus eljárással történő gyógyítása híveinek többsége úgy véli, hogy ha a test sikeresen elintézi a két elsődleges tényezőt, akkor a harmadik tényező, főleg amelyik az idegvégződésekre vonatkozik, visszakaphatja eredeti alakját és formáját, és ezáltal megszűnik a rendezetlen szignálok továbbítása az agyba. Az agysejtek pedig leállnak az értelmetlen hangjelzéseknek a dobhártyára történő közvetítésével.

A holisztikus eljárás a testet mint egészet gyógyítja, előbb identifikálja a fülzúgás valamennyi elsődleges okát és beindítóját, majd ezt követően javaslatot tesz a megfelelő gyógymódot illetően, hogy kikezelhessék az említett elsődleges okokat. Viszont a hagyományos gyógymód esetében, amikor a gyógyszerekkel csak a tüneteket kezelik, az eredeti ok pedig érintetlen marad, a fülzúgás gyakran kiújul.